
Több év kihagyás után aranyérmet szerzett az MH Altiszti Akadémia Kinizsi Közelharc Kupáján Szalacsi Armand őrvezető, korábbi junior Európa-bajnok K-1 versenyző. Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár 23 éves katonája emiatt ismét kedvet kapott a versenyzéshez, és visszatérne a profik világába, melybe kamaszként csöppent bele.
Armand gyerekként próbálkozott focival, floorballal, karatéval és úszással is, de egyiket sem érezte magáénak. Végül 15 évesen talált rá a K-1-re. Az önvédelem és az erősödés vágya hajtotta, edzője, Balogh Norbert pedig hamar felfigyelt tehetségére. Egy év múlva már versenyzett, 2020-ban, 17 évesen pedig Birminghamben junior Európa-bajnok lett.
„Négy napom volt lefaragni 4,5 kilót. A meccs napján volt a mérlegelés, így visszatölteni sem tudtam igazán, de mindez nem hátráltatott. Az elődöntőben egy angol srácot az első menetben kiütöttem, a döntőben pedig láttam a belga ellenfelem szemén, hogy tart tőlem. Az edzői végül bedobták a törülközőt.”
A sikert profi meccsek követték Gyulán és Salgótarjánban, sőt, kijutott Hollandiába is a K-1 legenda, Remy Bonjasky akadémiájára. Ott egy marokkói bunyóst is legyőzött.
Aztán jött a Magyar Honvédség. 2022-ben szerelt fel, miután a szomszédjában lakó katona – aki jelenleg a szakaszaltisztje – ajánlotta neki, hogy a magassága és testalkata miatt pont beillene a debreceni díszalegységbe. Mivel korábban édesapja is katona volt Egerben, Armand nem sokat gondolkodott.
„Könnyen ráéreztem a díszelgési feladatokra, bár az elején izgultam a nagyobb ünnepségeken. Ez egy más típusú szolgálat: sokszor órákig kell egyhelyben állni, ami a maga nemében nehéz” – mondja az őrvezető, aki közben megjárt egy missziót is géppuskásként.
A 190 centis katonának állóképességre a díszszakasznál is szüksége van, társaival gyakran edzenek reggelente. Az idei Kinizsi Kupára mindössze két hetet készült, de bízott magában, és végül minden mozdulat előjött, mintha csak tegnap versenyzett volna utoljára.
„Békés, nyugodt ember vagyok, de meccsek előtt átszellemülök. Számomra nem lemondás a diéta, a jövőben még komolyabban veszem a felkészülést.”
Célja egyértelmű: ismét korábbi példaképe és edzője, Balogh Norbert irányítása alatt, a Debreceni Muay Thai Box S.E.-nél szeretné folytatni az edzéseket. A szolgálat és a sport pedig szerinte jól megfér majd egymás mellett.
A Kinizsi Közelharc Kupán eredményesen szerepelt a Bocskai dandár. Szabolcs Bálint százados nagykesztyűs viadalban, Horváth János őrmester és Muresán Alex őrvezető földharcban szerzett aranyérmet, míg Marján Zsolt és Vanczer Levente őrmesterek ezüstérmesek lettek földharcban. Gratulálunk!




