Elek Fruzsina őrmester nem az a típus, aki megelégszik a laktanyai edzésekkel. Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár katonája 2018-ban szerelt fel, ekkor kezdődött sport iránti szenvedélye. Nem sokkal később rátalált a Spartanra, amely mostanra meghatározza az életét. Története inspirálhatja azokat, akik a szekrény mélyén tartják az edzőcipőt.

A katonaság előtt egyáltalán nem sportoltál?

Gyerekként rendszeresen, de kamaszként abbahagytam, aztán jött egy hosszabb szünet. A gyerekeim születése körül sem foglalkoztam vele komolyan. Amikor a gyerekek sportolni kezdtek, heti kétszer én is lementem a konditerembe. Az igazi fordulat viszont akkor jött, amikor bevonultam. Mumusnak éreztem a fizikai felmérőt, így szorgalmasan, minden nap készültem rá. Nagyon jó eredményt értem el, és ez erőt adott. Már csak rá kellett jönnöm, mi az, amit igazán szeretnék csinálni.

Miért éppen a Spartan Race mellett döntöttél, ami meglehetősen kemény műfaj?

A felderítőknél szolgálva meghívtak egy 50 fős csapatba. Egyenruhában kellett teljesíteni egy körülbelül 5 kilométeres távot. A versenyen már biztosan tudtam, hogy nekem ez kell! Pontosan ezt kerestem! Néhányan ezután mentünk is a következő, 11 kilométeres távra. A futás egyébként sokáig nem volt a barátom, de rá kellett jönnöm, hogy ha jó eredményeket akarok elérni, muszáj komolyan foglalkozni vele.

Hogyan készülsz minderre katonaként?

Szerencsére a századom (Híradó- és Vezetéstámogató Század) abszolút támogató, és reggelente a saját edzéstervemet követhetem. Februárban kerültem át ide a felderítőktől, ahol szintén partnerek voltak a felkészülésemben. Amikor bent nem jut rá időm, a Spartan Training Grouppal edzem délutánonként.

A Spartan az akadályokról, a futásról és a kitartásról szól. Mi az, amit a legnehezebb fejleszteni?

A saját testsúlyodat meg kell tudnod tartani, ehhez speciális edzések kellenek. Szerencsére a legtöbb kondiparkban van majomlétra. Fontos a szorítóerő is! A speciális akadályokat a Grundon, egy spartan pályán tudom gyakorolni, ami aranyat ér. A legnagyobb kihívás nekem a dárda. Ez sajátos dobótechnikát igényel, nem mindegy az erő és az ív sem. Az utolsó versenyemen sikerült, és ez eszméletlenül jó érzés volt! Ha nem jön össze, a büntetés 30 burpee (összetett, többlépcsős gyakorlat).

Mi volt az idei legnagyobb kihívásod?

A Spartan Ultra volt az idei fő célom, 54 kilométer 71 akadállyal. Augusztusban Csehországban rendezték, gyönyörű környezetben, de a 3100 méteres szintkülönbség embert próbáló volt. Minden évben teljesítménytúrákkal kezdem a felkészülést a Mátrában, épp az ilyen emelkedőkre edzem magam.

Hogyan regenerálódsz?

Rendszeresen járok masszőrhöz, szeretem a masszázspisztolyt és a hengert is. Nagyon figyelek, hogy eleget igyak, az órám jelez! A frissítés a versenyeken is nagyon fontos, hiszen ebből nyerünk energiát a folytatáshoz. Nem bírom a zseléket, sőt semmilyen sportkészítményt. Ellenkezőleg… van, hogy csak egy péksütemény pörget fel! Nagyon sok segítséget kaptam versenytársaktól, barátoktól, de soha nem volt edzőm és táplálkozási tanácsadóm sem.  Ami a pihenést illeti, szeretem aktívan tölteni, például kertészkedéssel. Imádom a virágoskertemet!

Tagja voltál az MH Járőrverseny bocskais csapatának, és elhoztátok a 3. helyet. Milyen volt a lövészekkel versenyezni?

Néha bizony kapkodni kellett magam! Nem akartam, hogy miattam bukjuk el a dobogót, így mindent beleadtam. Végül hajszálon múlt az ezüst, de én a bronzra is büszke vagyok. Jó érzés olyan kollégák közt lenni, akik annyira akarják, mint te! Amikor teljes menetfelszerelésben versenyezhetek, az kicsit mindig többet ad. Kihívás volt, hogy nem sokkal előtte egy Spartan futamon is rajthoz álltam. Szeretem magam akár heti két versenyen is kipróbálni.

Ha nem versenyzel, akkor önkéntesként segíted a többieket.  Ennyire erős a Spartan közösség?

Ott vagyok az akadályok építésénél, a frissítőpontokon, a ruhatárban, vagy bárhol, ahol szükség van rám. Ezen a hétvégén például Romániában leszek segítő, már alig várom. Rengeteg emberrel találkozom, egyre több az ismerős arc, jó közösség alakult ki. A nők is csodálatos eredményeket érnek el, például ott van Szigeti Beatrix, akivel együtt szolgáltam a felderítőknél, Páder Zsófi, akivel rendszeresen találkozom – és általában leelőz! De én nem bánom, mert ez nekem óriási motiváció!

Mire vagy a legbüszkébb mostanság?

Ritkán, de már tudok büszke lenni magamra. Egyre többször tapasztalom, hogy sok mindenre vagyok képes, érhetek el jó helyezéseket. Az idei utolsó versenyemen 5 kilométert 45 perc alatt akartam teljesíteni, és 44:50-re sikerült is! Ezzel korosztályos első helyezett lettem. Nyáron egy akadálypálya bajnokságon honvéd tisztjelöltekkel versenyeztem, ahol harmadik lettem a magam 46 évével! Nagyszerű érzés ott állni a dobogón, főként magyar zászlóval a külföldi versenyeken. Még mindig szokatlan, amikor posztolok és jönnek a gratulációk, nagyon jól esik, hogy a gyerekek, barátok mellett a századnál is sokszor mondják, hogy büszkék rám.

Van-e bakancslistás versenyed?

Nagy álmom az Ultrabalaton, amelyet váltóban, baráti körrel teljesítenék. Szeretnék indulni hosszú távú, valamint honvédségi versenyeken is. Decemberben kötelező a rondapulcsis futás, emellett gyakran csatlakozom jótékonysági rendezvényekhez. A spartanos kis csapattal ledolgozzuk a bejglit két ünnep között. Én a kettlebellre esküszöm, amivel otthon is tudok edzeni. Januárban ismét kezdem az alapozást egy Mátra-túrával.

Mit üzensz azoknak, akik nehezen sportolnak munka mellett?

A legfontosabb, hogy találd meg azt, amiben örömödet leled, és ne keress kifogásokat! A nyújtást, bemelegítést pedig sose hanyagold el. Amíg úgy érzem, hogy fel tudok készülni, jól esik, addig én folytatom! Ha ezzel másokat is motiválok, az külön öröm.