Vidám, jólelkű és segítőkész. Ezek a tulajdonságok jutnak leghamarabb eszünkbe, ha Krek Krisztián törzsőrmesterre, logisztikus bajtársunkra gondolunk. 2014 óta szolgál a Magyar Honvédségnél, a Kinizsi 100-as teljesítménytúrát kétszer is végigjárta, de most más kihívást keresett: gyermekkori barátjával teljesítette az El Camino egy szakaszát.

A Camino – a híres zarándokút – mindig is érdekelte. „Nagyjából öt éve már komolyan terveztem, hogy egyszer elindulok. Joci barátommal januárban döntöttük el, hogy belevágunk” – meséli. Aztán márciusban lefoglalták a szállásokat a kiválasztott útvonal mentén. „Megnéztük a terepet, előre megterveztük, melyik nap mennyit szeretnénk gyalogolni. Egy éjszakáért nagyjából 6 eurót fizettünk, ami nagyon baráti ár. Cserébe közös volt a zuhanyzó és egy szobában többen is aludtunk, bár ez katonaként nem volt szokatlan.”

A törzsőrmester busszal jutott el Portugáliába, ami nem a legideálisabb, de számára ez is a kaland része volt. A budapesti Népligetből indult el egyik vasárnap, Párizsban szállt át, majd kedden érkezett meg Portóba. A Santiago de Composteláig tartó zarándoklatra szerdán indultak el és vasárnap érkeztek meg. „Bár 124 kilométert tudtak nekünk elszámolni, valójában kb. 160 kilométert tettünk meg. Nem tudtuk azonnal megvenni az ehhez szükséges útlevelet, sok templom nem volt nyitva, így nem tudtak pecsételni sem. Csodás tájakon barangoltunk, volt, hogy erdőkön, borvidékeken keresztül vezetett az út. Az állatok közelsége, az óvárosok macskaköves utcái nagyon jó hangulatot teremtettek. Más volt, mint a Kinizsi 100-as, ahol minden percem ki volt számolva és rohannom kellett. Itt csak élveztük a pillanatot, és ez volt a legjobb benne."

Bár ennek az útnak sokan egyedül vágnak neki, ők ketten közösen akarták megélni, amit utólag sem bán. „Egyedül persze több időd van gondolkodni, de én imádok beszélgetni, így megőrültem volna társaság nélkül." A többiekkel a kommunikáció sokszor csak egy barátságos "Bon camino"-ra korlátozódott. A fizikai felkészültség mellett fontos volt az elszántság is. Krisztián katonai bakancsban indult útnak, amivel már a Kinizsi 100-at is teljesítette, így pontosan tudta, hogy mire számíthat. A szállásokon minden este tudtak zuhanyozni, a ruháikat kimosták, és direkt olyan holmikat vitt, amiket útközben ki tudott dobni. Emellett néhány helyi szokással is megismerkedett: „Ami a legjobban tetszett, hogy ha vettünk egy kávét, mindig kaptunk hozzá valamit ajándékba, egy kiflit, lekváros kenyeret, hal- vagy sajtfalatkákat.”

A Camino egy út önmagunkhoz, a belső békéhez, ahol az ember el tudja engedni azt, ami már nem szolgálja. „Én törekszem a pozitív emberi kapcsolatokra, és segíteni másokon. Sosem gyűlölködöm, mindenben és mindenkiben igyekszem meglátni a jót.”

Kollégánk története azt bizonyítja, hogy a zarándoklat bárki számára tanulságos lehet és nem kell feltétlenül vallásosnak lenni ahhoz, hogy megtaláljuk a Camino belső, spirituális értékét. „Mindenhonnan viszek haza egy követ, innen is hoztam. Emellett tapasztalatot, önismeretet és a hitet kaptam, hogy mindig van tovább.”

A teljes, nagyjából 800 kilométeres táv a törzsőrmester számára idő hiányában nem volt kivitelezhető, azonban barátjával már elhatározták, hogy egyszer egy másik szakaszon ismét becsatlakoznak – mert aki egyszer már volt a Camino-n, egy kicsit mindig visszavágyik.